Az időrendi felépítés

Nela Viga levelét már a háború alatt találja meg hónapokkal azután, hogy az fel lett adva. A történet azzal indul, hogy Nela elpanaszolja barátnőjének, hogy milyen sorstragédián ment keresztül. Onnantól, hogy édesapja tönkrement, akiről nem tudjuk, hogy korábban mivel foglalkozott, csak azt tudjuk, hogy a hitelezői kielégítése után vagyontalan maradt, és ezért a nagyszülőkhöz kellett költözni a családnak, egy kisvárosba.

A történetbe beleépül Nela belső vallomása, arról, hogy időrendi sorrendben mi minden történt vele és családjával a háború alatt. Nela életének jelenkorán belül indul a háborús történet, ami végső soron Nela vallomása szerint is elértékteleníti életének történetét, erről megállapítja ő saját maga is, hogy nagyon nehéz lesz belőle kikapaszkodni. Egyetlen gyönyörűsége maradt, Viga levele, és hogy számíthat rá, kitart mellette. Ide kapcsolódik az író epilógus-féle soraiból az a rész, amiben Nela az írónak mondja el az egész történetet, személyes vallomását sanyarú sorsáról. Megpróbálta leírni, de összetépte, legszívesebben öngyilkos lett volna, de arra sem maradt ereje. Csodálkozik rajta, hogy egyáltalán élve maradt.

Az író azonosulni tud Nelával, méltányolja a szenvedéseit, és úgy gondol rá, mint egy kedves teremtésre, aki helyette megírta belső vallomását sorsáról. A regényben a pillanatnyi jelen Viga levelének a megtalálása, közelmúlt a teljes háborús történet. A regényen kívüli jelen az az epilógus-félében leírt pillanat, amikor az író megismeri a történetet.